A veszélyhelyzet miatt, a mai napon a MÁOK Fővárosi Szervezetének etikai eljárásait a 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet alapján, az Etikai Bizottság tagjainak, valamint a Panaszos és Panaszlott egészségének védelmében felfüggesztem.
Dr. Bendzsel Dániel
Elnök, MÁOK Fővárosi Szervezet
Budapest, 2021.03.08.
502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet
- § (1) A köztestületi szerv hatáskörébe tartozó ügy (a továbbiakban: köztestületi ügy) intézésével kapcsolatos eljárási cselekményeket elsősorban elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszköz útján kell foganatosítani. Ha ennek feltételei nem biztosítottak, a szükséges nyilatkozatokat írásbeli formában vagy a személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevétele útján kell beszerezni.
(2) Ha a köztestületi ügy intézésével kapcsolatos eljárási cselekmény lefolytatása olyan személyes közreműködést igényel, amely az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásával nem foganatosítható, az érintett eljárási cselekmény a veszélyhelyzet megszűnéséig elhalasztható. Az eljárási cselekmény elhalasztásáról szóló döntés meghozatalától a veszélyhelyzet megszűnéséig terjedő időszak a köztestületi ügy elintézésére nyitva álló határidőbe nem számít bele. Az elhalasztott eljárási cselekmény elvégzésére meghatározott határidő kezdőnapja a veszélyhelyzet megszűnését követő nap.
- § (1) A fegyelmi vagy etikai büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként kell figyelembe venni, ha fegyelmi vétséget a veszélyhelyzet ideje alatt követték el.
(2) A fegyelmi vagy etikai felelősségre vonás elévülése a veszélyhelyzet ideje alatt nyugszik.